Ez a trikolor cicalány Mókuska, akit egy másik budapesti szervezettől vettünk át mert egy rövid gazdisodás után visszavitték hozzájuk, de addigra már ugye befogadtak másik segítségre váró cicákat és nem tudták volna hol elszállásolni. Mókusnak sok sok idő kell és türelem, kitartás és egy kis „bolond macskás” hozzááállás, mert eleinte nem egy nyitott cicalány de egy nyugodt habitusú és óvatosan közelítő gazdijelölt el tudná nyerni a szívét
Nekünk már túrja a fejét a kezünkbe amikor éppen olyanja van. A napokban jártunk vele a dokinál és sajnos ki kellett húzni az egyik fogát mert nagyon rossz állapotban volt, ez is valószínüleg fájdalmat okozott neki és ezért is lehetett eddig ilyen tartózkodó, szépen kezelgetjük, minden nap kap minden földi jót, próbálunk a kegyeibe férkőzni és kicsit bizalmasabb viszonyba kerülni vele :)
6 év körüli, ivartalanított, negatív Felv-Fiv tesztes, oltott cicalány, nem való kisgyermekes családba, sem kutyus mellé, a többi cicával viszont nincs semmi gondja, igazándiból nem nagyon érdeklik a kenneltársai, elvan magának, meghammolja a kis cicaleveskéjét és nézelődik a felső polcról, nem egy hiperaktív, függönyletépő cicóka :)
Nem vágyik sokra csak egy biztonságos meleg otthonra és egy gazdira aki mellett békességben éldegélhet benti cicaként. Hisszük, hogy van olyan gazdijelölt aki nem kizárólag a túrógombóc 2-3 hónapos kiscicáknak adna esélyt és kihívást lát egy ilyen cicalányban, mint Mókuska.
A hét minden napján el lehet jönni a menhelyünkre és meg lehet ismerkedni vele, akár több alkalommal meg lehet Őt látogatni és kicsit cicázni vele, nagyon örülnénk ha Ő is kaphatna még esélyt az igazán boldog és teljes életre egy gondos gazdi mellett.)
Bővebben: 0630-367-1393 vagy budapestiallatotthon@gmail.com