A kis tünemény remek gazdit választott magának, biztonságban, szeretetben éli a gazdis hétköznapokat és nagy örömünkre egész gyorsan ráérzett az ízére
Gratulálunk a gazdiknak az eddig elért eredményekhez és további jó tanulást és sok sok szép közös élményt kívánunk a kis Pocokkal a nyárra!

„Kedves Heroszosok!
Gondoltam küldök rövid beszámolót Linettről, aki már a Pocok névre hallgat.
Pocok nagyon kedves, intelligens kislány, már az első nap a szívünkbe férkőzött. Tündéri, szelíd babakutya. A barátom is imádja, ő adta neki a Pocok nevet. A kezdeti meglepettségen túl, nagyon bátor és gyorsan tanuló kiskutya. A hétvégén voltunk először kutyaoviba ott is szépen teljesített, oldódik a kiskutyákkal, egyre bátrabb és ügyesebb, már az Ülni-vezényszóra is hallgat, és behívható is, amit mi őszintén csodálunk. Az embereket mind imádja, erről is csatolok pár képet ( és persze a barátaim is őt). Nagy csibész imád velünk futkározni, a kedvenc jutifalata nyúlból készült. Most váltja a fogait is, ezért viccesen csak fogatlannak hívjuk magunk között. Nagyon nehéz neki nemet mondani bármire is annyira aranyos. Az utolsó oltást ezen a héten csütörtökön kapjuk, volt egy kis kötőhártyája is, miután elhoztam tőletek, de ezt is sikeresen kikezeltük. A szobatisztasággal is szépen haladunk
Nagyon hálás vagyok nektek, hogy megmentettétek és vigyáztatok rá és a többi tesójára is!”

