Miki és Matyi

Bekerülés dátuma:

Nyilvántartási szám:

Ivara:

kandúr

Születési dátum:

2025. július – augusztus

Leírás:

Miki és Matyi a két „kavics” cicánk akik habár már jóideje itt laknak de még hadilábon állnak kicsit a barátkozással. Miklós 100 decibellel dorombol amikor simogatjuk, Matykó pedig annyira túrja-fúrja a kis fejét, nem is értjük miért ilyen bújkálósak, hiszen amikor simi van akkor tetszik nekik a dolog :/
Reméljük, hogy hamarosan megtörik a jég végre és a rettegős bagolyfejek elkezdenek nyitni a gondozók és az önkéntesek imádata felé, hiszen mi csak imádni szeretnénk Őket, nomeg persze megtalálni nekik a kedves és türelmes, cicaléptű, halkszavú álomgazdit, aki mellett kiteljesedhetne ez a két kis utcáról mentett kandúrka.
Örülnénk neki ha mindketten együtt költözhetnének el a menhelyről, jó kis páros, nem kell Őket összeszoktatni, szeretik egymást, bár arra azért figyelni kell, hogy Miki sokkal haspókabb mint Matyi és hajlamos megenni mindenkinek a kajáját és begyűjteni az összes jutifalatot :)
5 hónap körüliek, Felv-Fiv tesztjük negatív, oltásokat, parazitamentesítőket kaptak, egy kicsit még kűzdünk a fülatkával de egész szépen haladunk már azzal is. Szerződéssel, ivartalanítási kötelezettséggel, csak benti cicának lehet Őket örökbefogadni, szerető, biztonságos otthonba, kiskedvencnek, családtagnak.
Menhelyünk minden héten keddtől-vasárnapig 10 és 15 óra között látogatható, lehet ismerkedni, játszani a cicákkal személyesen.
Bemutatkozó leveleket várjuk a gazdijelöltektől a: budapestiallatotthon@gmail.com címre
Bővebben Mikiről és Matyiról valamint az örökbefogadás menetéről: +3630-367-1393