Két kutyust is visszahoztak a héten

Tavaly októberben, többek között ezekkel a fotókkal posztoltuk Honeyt és Leilat, két elbűvölő és csodaszép kiskutyát, testvérpárt és igyekeztünk megtalálni állomotthonukat, ahogy ez a célunk minden védencünk számára. Ezen a héten azonban visszakaptuk mindkettejüket, egymástól függetlenül!
Felcseperedve szinte, 8-9 hónaposan még nehezebb helyzetbe kerültek és ezáltal mi is……. A csalódottságunkat és szomorúságunkat nem tudjuk elég finoman kifejezni.
Hosszú évekkel ezelőtt két védencünk szintén visszakerült, egymástól függetlenül, de a két tesó Charlie és Sally voltak olyan szerencsések, hogy nem sokkal később együtt gazdisodtak és azóta is végtelenül boldogan élnek. Ez ad erőt, reményt és hitet nekünk is, hogy csodák vannak és talán Honey és Leila álomgazdijai is egy család lesz… De persze bárhogyan is gazdisodnak, mi örülünk, ha mihamarabb megtörténik. Hamarosan készítünk gazdikereső posztot, aktuális fotókkal.